Az Egyiptomi Múzeum a Közel-Kelet legrégebbi régészeti múzeuma, és a világ legnagyobb fáraó-kori régiséggyűjteményének ad otthont. A múzeumban a predinasztikus időszaktól a görög-római korig terjedő kiterjedt gyűjtemény látható.

Az épület építészét 1895-ben egy nemzetközi pályázaton választották ki, amely az első volt a maga nemében, és melyet Marcel Dourgnon francia építész nyert meg. A múzeumot 1902-ben nyitotta meg II. Abbász Helmij khedíve, és Kairó belvárosának történelmi nevezetességévé vált, amely a világ legcsodálatosabb ókori remekműveinek ad otthont.

A múzeum páratlan gyűjteménye közé tartozik Yuya és Thuya teljes sírmelléklete, I. Psusennes és Tanisz kincsei, valamint Egyiptom országalapításának emlékköve, a Narmer-paletta, és a múzeum felbecsülhetetlen értékű egyéb műtárgyai és műkincsei. A múzeumban láthatók továbbá a gízai fennsíkon található piramisok építőinek, Khufu, Khafre és Menkaure nagy királyoknak pompás szobrai. Egyebek mellett papiruszok, szarkofágok és ékszerek kiterjedt gyűjteménye teszi teljessé ezt az egyedülállóan nagy kiterjedésű múzeumot.

A múzeum története

Az egyiptomi régiségek múzeumának ötlete Muhammad Ali pasára nyúlik vissza, aki 1805 és 1848 között Egyiptom alkirálya volt.

A régiségek exportjának megszüntetésére törekedve 1835. augusztus 15-én rendeletet adott ki, melynek eredményeként megalakult az első egyiptomi régiségmúzeum Kairóban. Az El-Ezbekia kert közelében található épületben a kiállítást Hakikan Effendi tervezte, a gyűjteményt pedig Youssef Diaa Effendi kezelte. Ugyanakkor Rifa’a al-Tahtawi sejk, aki az egyiptomi műemlékek feltárásáért és konzerválásáért volt felelős, azt is elrendelte, hogy engedélye nélkül ne végezhessenek további ásatásokat Egyiptomban. Bejelentette, hogy szigorúan tilos a műtárgyak kivitele Egyiptomból, és minden leletet az El-Ezbekia Múzeumba kell szállítani.

1851-ben, I. Abbász uralkodása alatt, a teljes gyűjteményt El-Ezbekiából a Salah El-Din (Szaladin) Citadella egyik termébe szállították, ahol csak magánlátogatók számára volt elérhető. 1854-ben azonban a tárgyak nagy részét Ausztria trónörökösének, Maximilian főhercegnek ajánlották fel, aki egyiptomi látogatása során nagy érdeklődést mutatott a műkincsek iránt. Ezek a tárgyak jelenleg a bécsi Kunsthistorisches Múzeum egyiptomi gyűjteményének jelentős részét képviselik.

1858-ban Said Pasha alkirály kinevezte Auguste Mariette francia egyiptológust egy Boulaq városrészben kialakított új múzeum igazgatójává. Mariette-et a Louvre Múzeum küldte Egyiptomba, és gyorsan fontos felfedezéseket tett, köztük például a szakkarai Szerapeum katakombáinak feltárását. Ez a múzeumépület eredetileg a Nílus Navigációs Vállalatnak adott otthont a Boulaq kikötőben, mely jelenleg az Állami Televízió épülete és a Külügyminisztérium közelében található.

1859-ben, miután Ahhotep királynő temetkezési tárgyait megtalálták a thébai Dra’ Abu el-Nagában, a pasa nagy összegű támogatást biztosított az épület bővítésére. A Boulaq Múzeum hivatalos felavatására 1863. október 18-án került sor, melyen Khedive Ismail is részt vett. A múzeum azonban gyorsan túl kicsi lett ahhoz, hogy az eredeti gyűjteményhez továbbra is hozzáadott összes műtárgyat befogadja, és 1869-re az épületet ismét kibővítették.

Az 1878-as katasztrofális nílusi árvizek súlyos károkat okoztak a múzeumban, és az 1881-es újbóli megnyitásáig zárva maradt a nyilvánosság előtt. Ez is nyilvánvalóvá tette, hogy a városnak egy múzeumra van szüksége, méghozzá a Nílus árterületétől kicsit távolabb.

Ugyanebben az évben, 1881-ben távozott Mariette is, akit az olasz származású francia egyiptológus, Gaston Maspero követett a Boulaq Múzeum és a Régiségek Tanszék igazgatójaként. 1890-re a gyűjtemény teljes mérete messzemenően túlnőtt azon, hogy a Boulaq Múzeum a folyamatosan növekvő számú műtárgy-gyűjteményt befogadja. Ezért teljes gyűjtemény a gízai Ismail pasa palotába került, mely a mai gízai állatkert területén található.

Sajnos az Iszmáil pasa-palotát nem alakították át múzeumi működésre, és ezért főleg monumentális szobrok kiállítása állandó problémát okozott. Ezt a problémát tovább erősítette amikor ugyanabban az évben a 21. dinasztia koporsóiból, valamint Amun papjainak és papnőinek múmiáiból fedezték fel Bab el-Gususban, Deir el-Bahariban. A palota kiállítótermeinek zsúfoltsága mutatta, hogy egy új múzeum szükségessége még sürgetőbbé vált. Az Ismail pasa palota nem volt sem biztonságos, sem elég nagy ahhoz, hogy az ásatások során rendszeresen érkező több száztárgynak helyet adjon. Továbbá a palotában hiányoztak a múzeum működtetéséhez szükséges helyiségek és termek, vagyis a laboratóriumok, a könyvtár és az adminisztratív irodák, melyek hiánya megnehezítette egy jól működő intézmény létrehozását.

1893 márciusában a közmunkaügyi minisztérium összeült, hogy megvitassák, létesítsenek-e új régiségmúzeumot, vagy egyszerűen az Ismail pasa palotában tartsák meg a gyűjteményeket, miután elvégezték az épület felújítását. A Régiségügyi Szolgálat új igazgatója, Jacques de Morgan (1892–1897) sürgette az egyiptomi kormányt egy új múzeum építésére.

1893 és 1895 között, röviddel az Ismail Pasha Palota Múzeum megnyitása után, a Közmunkaügyi Minisztérium hivatalos bizottsága nemzetközi pályázatot hirdetett egy új Egyiptomi Múzeum tervezésére, 1000 egyiptomi font díjat adományozva a nyertesnek.

Az épület építészét 1895-ben egy nemzetközi pályázaton választották ki, amely az első volt a maga nemében, és amelyet Marcel Dourgnon francia építész nyert meg.

A Felső- és Alsó-Egyiptomot ábrázoló két nagy szobor elkészítésével Ferdinand Faivre marseille-i szobrászt bízták meg, amelyek a főajtó mellett helyezkednek el. Az Egyiptomi Múzeum alapkövét 1897. április 1 -jén helyezték el Khedive Abbas Hilmy jelenlétében. 1900. május 7-én , három év munka után kerültek a vitrinekbe az első műtárgyak. A tudományos felügyeletet és a gyűjtemény felállítását Gaston Masperóra bízták.

Az új múzeum 15 000 négyzetméter területet foglalt el, és akkoriban körülbelül 240 000 egyiptomi fontba került. 1902. november 15-én az Al Ahram egyiptomi napilap bejelentette az Egyiptomi Múzeum hivatalos megnyitását.