Karanis mezőgazdasági város volt a görög-római Egyiptomban, a Fayoum (a mai Kom) északkeleti sarkán. Egyike volt a sok városnak, amelyet Arsinoiták nevében alapítottak II. Ptolemaiosz uralkodása alatt. A görög zsoldos kolóniák létrehozására irányuló projekt célja az volt, hogy a katonák elvegyülhessenek az őslakos egyiptomiak között, kihasználva a potenciálisan termékeny Fayum-medencét.
A város legrégebbi temploma a déli templom, amit i.e. 1. században építettek. Majd a város észak felé terjeszkedett, miután Augustus császár meghódította Egyiptomot, és felismerte a Fayum oázis mezőgazdasági potenciálját. Az uralkodó munkásokat küldött a csatornák megtisztítására és a hanyatló gátak helyreállítására, ezzel megújítva a terület termelékenységét. Az. 1. század elején a régi templom alapjai fölé római stílusú templom épült. Az újjáépítés során egy kis északi templom is épült tiszta egyiptomi stílusban. A déli templomot a helyi krokodilistenek, Pnepheros és Petesouchos tiszteletére szentelték fel, míg az északi templomnak nem ismeretes, hogy mely istennek szentelték.
Az Augustus és utódai által életben tartott béke és politikai stabilitás a birtokosok nemzedékeinek jólétét hozta Karaniszban egészen a 2. századig. A 2. század végén a súlyos recessziók voltak, melyek a birodalmat teljes egészében érintették. A házak a 2. század végén összeomlottak, a város pedig az 5. század elejére teljesen elhagyatott lett. A száraz körülmények, melyek elősegítették a papiruszok megőrzését, ez az oka annak, hogy Karanisz olyan jól ismert a régészek előtt. (pl: Prolemaeus levele, melyben Szerápisz isten tiszteletére rendezett ünnepélyes lakomára utal.) A feltárt papiruszok történelmi jelentőségűek, mivel mindegyik Diocletianus uralkodása idejére datálhatók. A papiruszok számos adóbejegyzést tartalmaznak, így a régészek megértették, hogy Karanisz és veteránjai, szinte mind viszonylag szegény, önellátó gazdák voltak, akik nem nagyon érintkeztek a régió más városaival és azok lakosságával.
A 19. és 20. század fordulóján kezdték meg az ásatásokat a területen, bár ezek az ásatások rendkívül problematikusak voltak, mivel a helyi a parasztok előzőleg engedélyt kaptak az akkori területi vezetéstől, hogy a Karanis-hegyről eltávolítsák a talajt és műtrágyaként (sebakh), terműtalaj pótlásként használhassák, mivel a szerves anyagok lebomlása nagyon gazdaggá tette az ottani a talajt.
Az első valódi ásatásra 1895-ben került sor az angol Bernard Pyne Grenfell és Arthur Surridge Hunt kezei által, akik meg voltak győződve arról, hogy a területet túlságosan kifosztották ahhoz, hogy bármilyen más érdekes anyagot lehessen szolgáltatni. Akkoriban a régészetet nem a tudáskeresés módszerének tekintették, hanem sajnálatos módon a papiruszokat és egyéb leleteket csak a gyűjtőknek vagy múzeumoknak eladható tárgyaiként kezelték. Szintén ebben az időszakban (azaz a 19. és 20. század között) a régészeket szinte kizárólag a legősibb dinasztiák leletanyagai érdekelték, és nem a görög-római lelőhelyek, mint például a Karanisz. 1924-ben kapták meg a jogot, hogy ásatási helyet keressenek. 1925-ben kezdték meg a karaniszi ásatásokat, azzal a céllal, ami “inkább a tudást gyarapítsa, mint a gyűjteményeket”, és az ókori Egyiptomban élő egyszerű embereket helyezve a középpontba. Az összegyűjtött papiruszok ma a Michigani Egyetem gyűjteményének részét képezik. Az újabb ásatásokat a Kairói Egyetem, a Francia Intézet, az elmúlt években pedig a UCLA és a holland Groningeni Egyetem (RUG) együttműködésével végezte.
